GONDY ÉS EGEY FÉNYKÉPÉSZETI
MŰINTÉZETE DEBRECENBEN

*

Átdolgozott és javított kiadás - 2015

“Ha nézeteimet, érzeményeimet olykor a sajtó útján közlöm, korántsem írói viszketegségből teszem, nem vagyok regényíró: nem költök, csak fényképezek. Hogy melyik oldalát veszem a körforgó eseményeknek vagy egyes alakjainak, az tisztán egyéni felfogásomtól függ. Minden kép csak a vele szorosan összefüggő távlatában helyes és csalódáson alapul, nem, mint a szobormű, mely centiméter után készül, és a realitást kézzelfoghatólag ábrázolja. Képírói munkámban legfeljebb álláspontom esik bírálat alá, de a tárgyak tiszta visszatükröződését és annak élvezhetőségét nem annyira »száraz lapjaimnak«, mint inkább helyesen köszörült nagyító lencséimnek köszönhetem. Fejemre borítom tehát mesterségemhez híven a fekete lepelt, és az objectiven át némi objectivitással akarok olvasóimmal érintkezni.”

Gondy Károly

*

ELŐSZÓ

A debreceni Gondy és Egey fényirdán kívül nem sok olyan XIX. századi fényképészműtermet tart számon a magyar fotótörténet, amelynek munkássága a hatalmas mennyiségű, több évtizedet felölelő, egyben megőrződött fényképanyagnak köszönhetően, folyamatként lenne vizsgálható.

A Debrecenben 1865-1909 között fennállt Gondy és Egey fényképészműterem gazdag örökségének gerincét a műterem utánrendelő-könyvei jelentik, amelyekbe a regisztráció végett csaknem negyven év minden portréfelvételét beragasztották a fényképészek, s amelyek így a XIX. század második felének teljes lenyomatát őrzik, változatos képét nyújtva a társadalmi osztályoknak, korcsoportoknak, családi- és baráti viszonyoknak: Debrecen városának és a fényképész munkájának. A sokrétűen vizsgálható fényképhagyatékot a vele foglalkozó kutatók mindezidáig mégis csupán alkalomszerűen használták, illusztrációnak vagy adatnak dolgozva fel a portréképeket, családi, históriai vagy viselettörténeti szempontokat érvényesítve; egészében még nem publikálták, nem elemezték. A mi munkánknak ez a feldolgozás, a képek sorozatának, mint egésznek értelmezése, abból, amennyire lehetséges, a műterem történetének, fényképész és modellje viszonyának, a műhelygyakorlatnak kibontása, mégis csak egyik, bár nagyon fontos részét képezi – s a megközelítéseknek azon sokasága miatt, amelyeket a hagyaték lehetővé tesz, a kutatás és feldolgozás e munka révén sem tekinthető befejezettnek.

Forrásfeltáró munkánk során az vált mindinkább érdekessé, miként lenne megragadható a képeken és a képek mögött látható, sejthető, társadalmi meghatározottságaiban élő ember. Sajátos forrásunk, Gondy Károly fényképész városi anomáliákat tárgyaló újságcikkeinek feltárása és elemzése után pedig világossá vált, hogy sem a személyes, sem a mesterségtörténet rajza nem alkotható meg a befogadó társadalom, a város megrajzolása nélkül. Munkánk során igyekeztünk a legapróbb adatnak is hátteret építeni, s így minél életszerűbbé tenni a képet – csak remélhetjük, hogy az így keletkező kulissza elemei szétbonthatatlan, szerves egységet alkotnak, hiszen egyik elem sem fontosabb a másiknál: ugyanolyan súllyal esik latba a személyes történet, a mesterség, a társadalom és a város története – a fényképészéletek, sorsok és pályák egyéni döntései és választásai, sikerei és kudarcai éppen úgy, mint az ezeket lehetővé tevő vagy éppen megakadályozó társadalmi környezet: a város.

Szubjektív szemszögű forrásaink feldolgozása révén eddig ismeretlen, mert megtapasztalhatatlan szemponttal bővülhet a vidéki fényképészmesterségről való tudásunk, hiszen ilyen személyes aspektusból eddig nem nyílt lehetőség megvilágítani egy mester életét, gondolatait, világnézetét, ízlését. Miután azonban a befogadó társadalmat ezen a szubjektív szemüvegen át szemléltük, a múlt kulisszájának felépítése során leginkább azzal kellett megküzdenünk, hogyan tegyük a képet mégis általánossá. Noha az írás során sokszor éreztük úgy, hogy inkább regény, mint történeti munka születik, ami elkészült, az talán mégsem fikció – éppen csak retusált fénykép.

Egy fényképészmester életén és személyiségén átszűrve egy társadalom, egy város rajzát találhatják tehát e könyvben, Gondy Károly fényképész szemével láttatva a XIX. század végi Debrecent; a fényképész tekintetében – és objektívjében – pedig a városlakók, a képek szereplőinek pillantása tükröződik vissza.

Ha sikerült a szemlélőket az eddig lehetségesnél személyesebb közelségbe engedni a képekhez – akkor e munka elérte célját.

*

A könyv jelen, digitális kiadása alkalmával, kihasználva az elektronikus tartalomszolgáltatás formátumát és tárhelyét, megpróbáltuk illusztrációként a lehető legnagyobb mennyiségű képanyagot csatolni a szöveghez. Feldolgoztuk a műterem utánrendelő könyveinek teljes képanyagát, 32.227 portréfotót, amelynek feltöltése folyamatos, s amelyet keresőmodullal ellátva könnyen használhatóvá tettünk, több irányú keresést téve benne lehetővé. Kibővítve a szövegközti illusztrációs és dokumentációs anyagot, megnézhetők a Déri Múzeum Fotótárának a műteremben dolgozó mesterek keze alól kikerült egyéb felvételei is, csoportképek, tájképek, eseményfotók; és a műtermi gyakorlatot példázandó, teljes albumoldalak. Végül elkészítettük a nyomtatott kiadásból helyhiány miatt kimaradt képes verzókatalógust, amely megkísérel rendet tenni a műterem által használt rektók és verzók sorrendjében, megközelítőleg évszámokhoz kötve azokat. A szövegben javítottuk az első kiadás esetleges tévedéseit, beledolgoztuk az új kutatási eredményeket, és ennek fényében a szöveget ezután is folyamatosan frissíteni tervezzük.

Az olvasóknak interaktív felületet nyitottunk, amelyen lehetővé kívánjuk tenni a felmerülő vitás kérdések megbeszélését, az előforduló hibák vagy téves következtetések jelzését, adatok, nevek kiegészítését, módosítását, esetleg saját képek feltöltését, illetve a múzeummal való kapcsolatfelvételt a gyűjtemény képeiből való igényléshez.